Életmódváltás kihívásai - Diéta, családi támogatás hiányában.

Életmódváltás kihívásai - Diéta, családi támogatás hiányában.

Főzöm, dobozolom, napi szinten kiporciózva a diétás étrendben megfelelő hozzávalókat, ételeket. Nem könnyű a megszokott rutinból kitörni, az ismeretlen keretben mozogni. Amikor az első egy-egy veszekedésnél, feszültségnél valami jó kis szénhidrátot, akár egy kissé száraz kakaós csigát tolnék szívem szerint az arcomba.

Mert a kakaós csiga nem bánt, nem szól vissza, nem rúg beléd, mikor a leggyengébb állapotodban vagy.

Többször éreztem már ezt, de családállítás és megannyi facilitálás során is ez már lett tisztítva. Ez a túlsúly azóta van rajtam, mióta a férjemet megismertem, a versenytáncot abbahagytam. Persze ez tök normális, vagyis sokaknál, hogy valahogy megnyugszik az ember, hogy végre nem kell állandóan edzésekre járni, nem kell állandóan partiképes kinézettel rendelkezni, mert már megkaparintottuk a párunkat, akivel boldogok lehetünk kicsit megnyugszunk és már jönnek fel azok a fránya kilók.

Aztán szülök egy, aztán még egy gyereket, és ott tartok, hogy 30 kg plusz van rajtam, és amikor azt hiszem, már ennél többet nem tudok hízni, akkor az a rohadt mérleg, amire szökőévente állok csak rá, egyszercsak elkezd megint felfelé nyomulni, hogy rohadna meg.

Aztán elhatározod magad. Van, hogy elbuksz párszor és egy hét után alábbhagy a lelkesedés, amint bántás ér. Aztán választod! Választod, hogy szebb, karcsúbb, tokamentes legyél, fel tudj venni úgy egy fürdőruhát, hogy ne ponyvaméretű legyen, és a tengervíz szintje ne emelkedjen meg 2 centivel, mikor bemész… nos, elhatározod magad.

Direkt úgy mókolsz a kajákkal, hogy nem mindent eszel meg reggel nyolckor. Hanem csak mondjuk a teát, az kicsit eltelít, majd 10-kor reggelizem, és ma pl. eléggé kitolódott az ebédem. 4 órakor sikerült, viszont így 6-kor megeszem a vacsit, és talán kilencig kihúzom úgy, hogy nem gúvad ki a szemem az éhségtől.

Majd a drága férjem hazaér. Jelzi, hogy ő éhes, körülbelül 5 óra magasságában. De kiszolgálja magát a frissen vásárolt, illatozó zsemléivel, és úgy gondolja, jó ötlet mellém ülnie a kanapéra ezzel a kajával. És mikor megjegyzem neki, hogy talán üljön az asztalhoz, hogy ne kelljen szagolnom a fincsi pékárut, akkor jön a mérhetetlen kedvessége.

“Még csak 2 napja csinálod, mi bajod van? Igyál egy pohár vizet akkor. ”

Akárhányszor belevágtam, végül mindig úgy alakította ezzel a csodakedves viselkedésével, hogy feladjam. Mi ez, önbizalomhiány? Így akar maga mellett tartani? Féltés, hogy nehogy csinos legyek, hogy más is megnézzen magának?

Holott volt időszak, mikor állandóan ezt kaptam: “Biztos azt meg kell egyed? Nem kellene valami diétát csinálni? Jó, hogy megvetted a kapszulákat, és ezt se szedted végig, megint semmire nem jutottál.”

Imád gázlángozni. Talán ezt tanulta meg, ezt ismeri. Így biztonságban érzi magát. De azt is jó tudatosítanom, hogy csak azt akarják maguk alá nyomni, aki erős. Hiszen a gyengét megtaposni semmi poén nincs benne.

Úgyhogy ezt a mérhetetlen, kegyetlen dühöt, amit okoz, ilyenkor kell átfordítani elszántságba. Olyan erővé, hogy nyáron öröm legyen végigvonulni a csini bikiniben a parton.