Életmódváltás kihívásai - Diéta, családi támogatás hiányában.

Főzöm, dobozolom, napi szinten kiporciózva a diétás étrendben megfelelő hozzávalókat, ételeket. Nem könnyű a megszokott rutinból kitörni, az ismeretlen keretben mozogni. Amikor az első egy-egy veszekedésnél, feszültségnél valami jó kis szénhidrátot, akár egy kissé száraz kakaós csigát tolnék szívem szerint az arcomba.

Mert a kakaós csiga nem bánt, nem szól vissza, nem rúg beléd, mikor a leggyengébb állapotodban vagy.

Többször éreztem már ezt, de családállítás és megannyi facilitálás során is ez már lett tisztítva. Ez a túlsúly azóta van rajtam, mióta a férjemet megismertem, a versenytáncot abbahagytam. Persze ez tök normális, vagyis sokaknál, hogy valahogy megnyugszik az ember, hogy végre nem kell állandóan edzésekre járni, nem kell állandóan partiképes kinézettel rendelkezni, mert már megkaparintottuk a párunkat, akivel boldogok lehetünk kicsit megnyugszunk és már jönnek fel azok a fránya kilók.

Aztán szülök egy, aztán ...

Szia, Én!

Sokszor álltam már neki, sokszor éreztem, hogy itt az idő. Mégis elbuktam. Elbuktam. De vajon miért? Nem voltam elég kitartó? Nem voltam elszánt? Nem jó diétát választottam? Lehet, hogy pont a „diéta” szó riasztott el. Még az „életmódváltás” is elcsépelt számomra.

Ez egy választás. Egy választás az egészségem felé. Egy bizonyítási vágy végre magamnak. Nem másoknak. Az egyetlen személy, aki ott van velem a születésemtől kezdve a halálom napjáig, az TE magad vagy. Miért nem tisztelem eléggé?

Itt jön egy másik fontos dolog! Minden alkalommal, amikor „elbuktam”, bántottam magam. Nem fizikailag, hanem verbálisan, gondolatban. Más nem bánt épp? Majd én jól „elagyabugyálom” magam. Hát mennyire szomorú, nem? Hogy ennyire „szeretjük” magunkat? Ennyire tiszteljük? Hogy várhatjuk el, hogy mások tiszteljenek, ha mi magunk sem vagyunk képesek erre? Segítek: sehogy!

Rengeteg facilitáláson vettem részt emiatt, ami miatt még többet „bántottam” magam, hogy mennyire gáz vagyok már, mind...